A bejelentés mindössze néhány hónappal azután érkezett, hogy megjelentek a hírek, melyek szerint a két gyártó csatát vív egymással a forrásokért.

A Volkswagen Csoport némileg váratlan módon bejelentette, hogy a Porsche és az Audi közösen végzi majd a következő-generációs modellek platformjának fejlesztését. Néhány hónapja ez még elképzelhetetlennek tűnt, ugyanis több lap is arról számolt be, hogy a Volkswagen a dízelbotrány miatt csökkenteni szerette volna a költségeket, ezért nem engedhette meg magának, hogy két márkája is új platform kifejlesztésébe kezdjen. Akkor a Porsche és az Audi is úttörő szeretett volna lenni az elektromos modellek platformjának elkészítésében, emiatt pedig a hírek szerint némi nézeteltérés is kialakult a két gyártó között.

Most úgy tűnik, a Volkswagen Csoport lépett egy okosat, és mindkét gyártót bevonta a projektbe, amely főként az elektromos autókra, a digitalizációra és az önvezető technológiákra fog korlátozódni. A Porsche vezetője elmondta, bár a következő modelljeik közös fejlesztésű architektúrára fognak épülni, a saját identitásukat is szeretnék megtartani.

„Minden olyan területen nyitottak vagyunk az együttműködésre, ahol ennek értelmét látjuk”, mondta a Porsche vezérigazgatója, Oliver Blume. „Mindemellett azonban nagyon óvatosan közelítjük meg ezt a dolgot, hiszen ügyelnünk kell arra, hogy megtartsuk a saját márkánkra vonatkozó jellegzetességeket. Egy Porsche mindig Porsche kell, hogy legyen, és ebből nem engedünk a jövőben sem”, mondta.

A német autógyártó rávilágított arra is, hogy a mostani együttműködésben semmi különös nincs, hiszen az Audi, a Volkswagen és a Porsche éveken át közösen fejlesztette a jelenlegi SUV modellek platformjait.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak