A szürke rendszámtábla áprilistól kérhető azokra az autókra, amelyekre kerékpártartó van felszerelve, és bár korábban úgy lehetett tudni, hogy ennek megszerzéséhez elég egy igénylést benyújtani, most kiderült, hogy nem ennyire egyszerű hozzájutni.

Az inforadio ugyanis arról számol be, hogy mielőtt a rendszámtáblát kiadják, az autót a rászerelt kerékpártartóval együtt el kell vinni egy vizsgaállomásra, ahol szemügyre veszik azt, majd megállapítják, hogy megfelel-e az előírásoknak. Amennyiben igen, az ott kapott műszaki adatlappal lehet elmenni az okmányirodába és kérni a rendszámtábla kiadását.

"A rendszám igénylését meg kell előznie egy szemlének, amely olyan, mint a műszaki vizsga, csak annál sokkal egyszerűbb. Azt állapítják meg a szemlén, hogy az a kerékpárszállító eszköz, melyet a gépkocsira kívánnak szerelni, alkalmas-e arra, hogy kiadják rá a harmadik szürke rendszámot" - nyilatkozta az Inforádiónak Szalay László Imre, a Belügyminisztréium szakreferense.

Természetesen a vizsgaállomáson elvégzett munkáért is fizetni kell, ez egyébként nem nagy, 1770 forintos plusz összeget jelent, amely mellé a rendszámtábla kiadásának 5500 forintos és 2300 forintos nyilvántartásba vételi díja is társul, így elmondható, hogy a szürke rendszám beszerzése járművenként 9570 forintba kerül.