A Mercedes-Benz szerint az, hogy egy autó teljes mértékben önvezetővé válhasson, nagyjából tíz év múlva válhat valósággá.

A Mercedes-Benz kutatási és fejlesztési részlegének vezetője, Jochen Haab szerint a legtöbb gyártó jelen pillanatban 2-es, maximum 3-as szintű önvezető rendszerrel képes ellátni autóit, ezért nagyon sok időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy az 5-ös szint is kockázatok nélkül bevállalható legyen.

„Hogy eljussunk egy olyan szintre, amelynél X-pontban beülök az autóba, és azt mondom neki, hogy vigyél el Y-ba, közben pedig megiszom a kávémat és elolvasom a e-mailjeimet, véleményem szerint legalább egy évtizednek kell még eltelnie”, mondta Haab a Car Advice-nak.

Haab szerint az autógyártók nem is nagyon törik magukat annak érdekében, hogy minél hamarabb eljussanak erre a szintre, leszámítva a Teslát, amely már most olyan hardverekkel szereli fel autóit, amelyek az 5-ös szint eléréséhez szükségesek. Ezzel kapcsolatban azonban vannak kételyei, amit árnyaltan ugyan, de meg is fogalmazott.

„Jó ötlet statisztikai alapokra támaszkodva megtervezni egy rendszert, de nagyon rossz ötlet csak és kizárólag a statisztikára hagyatkozni. A mi szlogenünk az, hogy 'a legjobbat, vagy semmit', ezért nem szeretnék beleugrani egy mindent vagy semmit helyzetbe az önvezető rendszerek terén, ahol abban kell majd reménykednem, hogy minden rendben lesz.”

A hírek szerint a vélhetően még ebben a hónapban megérkező frissített S-osztály fedélzetén debütál majd a gyártó önvezető rendszerének legújabb változata, amely már a különböző szenzorok és térképadatok segítségével a közelgő kanyarokat is elemezni tudja, majd szükség esetén a sebességet is hozzájuk igazítja.

Forrás: Auto-Live

Légy a részese valami nagy dolognak