Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter köszöntőjében kiemelte, a BYD a világ legjelentősebb elektromos buszokat gyártó vállalata, Komáromban 300 embernek adnak majd munkát. A 6,2 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 925 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott.

Csielung Tuan, a Kínai Népköztársaság nagykövete elmondta, a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok színvonalát jelzi, hogy a térségben Magyarországon a legjelentősebb a kínai beruházások súlya. Kínai vállalatok 4,1 milliárd amerikai dollár értékben fektettek be Magyarországon és 7400 új állást teremtettek.

Isbrand Ho, a BYD Europe ügyvezető igazgatója szólt arról, hogy az itt készülő buszokat Európa nagyvárosaiban fogják használni. A helyi és távolsági buszok mellett később targoncákat és könnyű haszongépjárműveket is gyártanak Komáromban. Szijjártó Péter elmondta, Magyarország az európai járműgyártás egyik fellegvára lett, az iparág 7874 milliárd forint termelési értéket állított elő 2016-ban. A termelés 92,4 százalékát exportálják, az ágazatban közel 155 ezer ember dolgozik.

BYD Factory - Komarom

Fotó: MTI / Krizsán Csaba

A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, ma az a legfontosabb gazdaságpolitikai feladat, hogy ideális kutatási és fejlesztési helyszíneket kínáljunk. "Azok az országok lesznek vonzóak, melyek a termelést és a digitalizációt a legjobban képesek összekapcsolni" - fogalmazott.

Az üzemavató alkalmából közzétett vállalati sajtóanyag szerint a több mint 66 ezer négyzetméteres komáromi üzem csupán az első a BYD Európába tervezett gyártólétesítményeinek sorában. A társaság alig két héttel ezelőtt jelentette be egy 80 ezer négyzetméteres, buszgyártásra alkalmas helyszín megvásárlását a Párizstól északra fekvő Beauvais-ban.

A tervek szerint a magyarországi gyár állítja elő azon buszok alvázszerkezetét is, amit egy brit partnerkapcsolat keretében az Egyesült Királyságban, valamint a készülő franciaországi gyárban szerelnek össze.

Forrás: MTI

Galéria: BYD buszgyár megnyitó