fotók: Szücs Photography

Legalább nem vethetjük a japánok szemére, hogy ne lennének konzekvensek: az előző generációs Type R sem volt épp visszafogott, szóval folytatják a megkezdett utat. Mint minden, ez is ízlés kérdése: az enyém szerint túl giccses, több ponton bazári a kocsi külseje, legyen szó tető hátsó peremén sorakozó cirádákról – melyek légörvényeket generálnak és irányítanak a hátsó szárnyra - vagy a hátsó lökhárító sarkaiban erősen kifelé pipiskedő műanyag méhsejtekről. A kerékjáratokat mintha egy sufniműhelyben biggyesztették volna rá utólagosan, a kerékjáratokban és a lökhárító toldatainál éktelenkednek a keresztcsavarok fejei. A hátsó szárny akkora, hogy karácsonykor bejgli tálalására is tökéletes volt.

Nem áll össze egységes, átgondolt egésszé, zűrzavaros a Type R külseje. Mondom, egyéni ízlés kérdése, biztosan sokan vannak az „ellentáborban”, akik rajonganak a vitathatatlanul harapós és feltűnő megjelenésért. Ráadásul pár elemnek nincs igazi funkciója sem, tényleg csak az optikát szolgálják. A skála valahogy úgy fest, hogy a Golf R a germán visszafogottság-letisztultság mintaképe, a Focus RS a WRC- és WRX-génekkel megáldott, durrogó raliautó közúti megfelelője, míg a Honda egy túldíszített pályagépet engedett ki az utcákra. A magyar vevők számára fontos selling point lehet, hogy Michelisz Norbert ugyanilyennel hajt a hétköznapokban – feketében, szignózva.

Az utastérben kif...