Mercedes-Maybach GLS (tanulmány)
November 21-én leplezik le a Mercedes-Maybach luxusSUV-jét, amelyről még nem tudjuk, pontosan hogy néz majd ki, de a fenti kép alapján ők sem fogják elaprózni a dolgokat.
Rolls-Royce Phantom
Az autók között kevésbé jártasak is egyből felismerik a görög templomok által inspirált hűtőrácsot, amelynél már csak a felette található szobor ikonikusabb.
VW Touareg
A hatalmas SUV hűtőrácsa kevésbé kifejlett az előzőeknél, de az arcvonal egészét befedi, sőt, szinte egybeolvad a fényszórókkal.
Lexus LC
A japán gyártó kupéjának futurisztikus vonalai vannak, vesszőszerű helyzetjelző, és háromszögalakú fényszórók, de ezek senkit sem érdekelnek, hisz a hatalmas homokóra alakú hűtőrácsra koncentrál mindenki, ami jellemző az újabb Lexusokra.
Bentley Flying Spur
A fényszórókat oldalra, a hűtőrácsot középre húzta a Bentley a Flying Spur új generációján, majd a motorháztetőre illesztette a logóként funkcionáló szobrocskát.
Cadillac Escalade
Az amerikai SUV minden ottani celeb választása, hála többek között a roppant markáns, krómozott hűtőrácsnak.
Lamborghini Manage
Bár az Urus hűtőrácsa nem olyan széles, mint galériánk többi tagja, azért egy Aventadorhoz, vagy egy Huracanhoz képest (utóbbinak nincs is ilyen) komoly előrelépés.
Bugatti Chiron
A világ leggyorsabb autójának hűtőrácsa, bár nagy, de messze nem akkora, mint a lassabb és olcsóbb társaié. A szokatlan patkóalak miatt, amely a márka sajátja, azért helyet érdemel összeállításunkban.
BMW X7
A vesék mérete, ahogy a BMW hűtőrácsait másképp hívják, jelentősen nőtt az utóbbi években, az X7-esen mára lett túlméretezett, habár ezen az autón minden az, az árat is beleértve.
Audi A8
Az Audi olt az első, akik méretes hűtőráccsal kísérletezett, mára ez védjegyük lett, és ennek legjobb példája zászlóshajójuk, az A8-as.
Aurus Senat
Tavaly tűnt fel ez az orosz gyártó, amikor legyártották Vlagyimir Putyin itt látható limuzinját. A Rolls-Royce hatása egyértelmű.
GMC Yukon XL
Az Escalade unokatestvére, a Yukon XL nem akar annyira fektűnősködni, de a méretekből itt sem adtak lejjebb.
Lexus LM
„Ami jellemző az újabb Lexusokra.”, mondtuk, és lám. A Kínai piacra szánt LM MPV hétszemélyes családi autó személyiségét is a frontrész adja.
Mercedes EQC
Az elektromos utcai terepjáró letisztult, és áramvonalas, de itt is az autó eleje kéri a legtöbb figyelmet, az alsó fekete műanyagcsíkkal bezárólag. Itt még a logót is erősen felfújták.
BMW Concept 4
Bármilyen nagy is, az X7 hűtőrácsa legalább összhangban van az autó többi részével, ez nem mondható el sajnos a Concept 4-ről.
Newest slideshows
17 / 17