Minden autós számára ismerős a jelenség, amikor reggel munkába vagy épp iskolába menet a kialakuló dugó miatt gyakorlatilag haladni sem lehet, ám ami ennél is idegesítőbb, hogy gyakran kénytelenek vagyunk ebbe beletörődni.

Az INRIX mindenesetre most közzétette a tavalyi évre vonatkozó adatokat, így megtudhattuk, hogy az egyes városokban mennyit kényszerülnek dugóban ülni az emberek. A 38 ország 1360 városát felvonultató lista első helyén immár zsinórban hatodik éve ugyanaz a város áll, ám nem szeretnénk előre lelőni a poént, így annak nevéről egyelőre nem rántjuk le a leplet.

Fontos még megemlíteni, hogy a tanulmány a reggel 6 és 9, valamint a délután 3 és 6 óra közötti forgalom elemzésén alapul, az adatokat pedig a különböző navigációs rendszerek valós idejű visszajelzései szolgáltatták. Az INRIX hozzávetőlegesen 300 millió autó névtelen adataihoz fér hozzá, tehát kijelenthető, hogy van miből átlagot számítaniuk.

A fenti lapozó segítségével nézzük is meg gyorsan, mely városokban nem érdemes csúcsidőben autóba pattannunk.

További összeállításaink: