A mai ismert Lamborghini 1963-ban került megalapításra, ám előtte is léteztek már, csak akkor még éppenséggel különböző gépek és traktorok készítésével voltak elfoglalva. Miután azonban az Enzo Ferrarival meglévő kapcsolata megromlott, Ferruccio Lamborghini úgy döntött, hogy megépíti saját autóját, a Lamborghini 350GT-t. Egy meglehetősen impresszív próbálkozás volt ez, ám a modell, amely felhelyezte a Lamborghinit a térképre nem más volt, mint az 1966-ban érkező Miura.

Lamborghini Miura
Lamborghini Miura

A Miura eleinte egy mellékállásban végzett projektként kezdte életét, amin a vállalat legjobb mérnökei munkálkodtak. Szerették volna, hogy az autó egy forradalmian új designnal rohanja le a Ferrarit, ám Ferrucio Lamborghini a GT filozófiát részesítette előnybe, nem pedig a praktikusság fogalmát távolról sem ismerő sportautókat. A mérnökök azonban figyelmen kívül hagyták a vezető kérését, és a maroknyi csapat végül elkészítette a kétüléses, középmotoros sportkocsit.

Némi erőlködés után a mérnököknek sikerült meggyőzniük Ferruccio Lamborghinit arról, hogy kiállítsák az autót az 1965-ös Torinói Autószalonon. A meglepetés pedig itt kezdetét is vette, hiszen az akkor még csak P400 kódnév alatt létező modell óriási népszerűségnek örvendett, az emberek pedig úgy adták le megrendeléseiket, hogy a teljesen megépített autót még nem is láthatták.

Lamborghini Miura
Lamborghini Miura
Lamborghini Miura

Az autó végleges formatervét végül a Bertone alkothatta meg, és napokkal a hivatalos bemutató helyszínéül szolgáló 1966-os Genfi Autószalon előtt el is készült belőle az első példány. Egy apró baki azonban becsúszott, ugyanis az őrült rohanás közepette senki sem nézte meg, hogy az autóba szánt erőforrás befér-e az áttervezett karosszériába. Mivel módosításokra már nem volt idő, a motortérbe ballasztot helyeztek és lezárták azt, ám a közönség ettől függetlenül valósággal megőrült érte.

Lamborghini Miura
Lamborghini Miura

A Miura egyértelműen megelőzte saját korát, a keresztirányú elrendezésű 3.9 literes V12-es motor 345 lóereje messze felülmúlta azt, amivel a kor Ferrari modelljei rendelkeztek, ráadásul az évek P400 Jota néven egy még erősebb, 440 lóerős változat is érkezett belőle. Egyetlen példányban ugyan, de egy Roadster is kigördült a műhelyből, ami még ma is a működőképes modellek között található.

A Miura gyártását 1973 aztán leállították, helyét pedig a szintén ikonikussá váló Countach vette át.

 

Galéria: Lambirghini Miura