Manapság egy autógyártó számára óriási megtiszteltetésnek, és nem utolsó sorban marketingértéknek számít, ha modellje saját kategóriáján belül a leggyorsabb tud lenni a Nürburgringen. A pályára persze nem csak a rekorddöntés miatt látogatnak ki a különböző gyártók, hiszen a vonalvezetés a bemutató előtt álló modellek teljesítménytesztjeinek elvégzésére is kiválóan alkalmas, így szinte nincs olyan nap, hogy egy álcafóliával ellátott autó ne bukkanna fel rajta.

A pálya 1920-ban került be a köztudatba, még utcai versenypályaként, amelynek egy területét elkerítették a gyors száguldozásokhoz. Később állandósulni látszott a kialakítás, ám a 28.1 kilométeres szakaszt 1295 és 1927 között többször is átalakították. A Nordschleife ezt követően sem változott sokat, a pályától még a legkeményebb versenyzők is tartottak, ám ennek ellenére sokan szerették, hiszen a versenyzők és az autók képességeit is próbára tette. A biztonsággal kapcsolatos gondok miatt azonban szép lassan veszíteni kezdett népszerűségéből, aminek az lett az eredménye, hogy a Forma-1 és más népszerű versenysorozatok is távoztak a helyszínről.

Azóta a pálya egy sokkal letisztultabb szakaszán újra rendeznek versenyeket, ám ezek hangulata már össze sem hasonlítható a korábbiakkal. A Nordschleife azonban továbbra is nyitva tartja kapuit, a lelkes amatőrök és az autógyártók is napi szinten megfordulnak ott, miközben alkalomadtán a létesítmény hosszútávú versenyeknek is otthont ad. Az aranykor azonban már a múlté, olyannyira, hogy Walter Röhlr, a Porsche gyakori tesztversenyzője nemrég úgy nyilatkozott, hogy a modern autók már túl gyorsak ehhez a pályához, ezért nem is vállalta el, hogy rekordot döntsön a 911 GT2 RS-sel - ezt végül Lars Kern tette meg helyette.

Hogy meddig maradhat még a sportautók tesztelésének kedvelt helyszíne a pálya, azt jelen pillanatban nagyon nehéz lenne megjósolni, ám mivel az utóbbi időben a teljesítményspecifikus SUV-k is elkezdtek megjelenni a piacon, könnyen elképzelhető, hogy jó néhány évre biztosítva van még a létesítmény jövője.

Mi most mindenesetre összeszedtük néhány kategória rekordtartóit, amiket az alábbi táblázatokban vehettek szemügyre.

Porsche 911 GT2 RS Nurburgring Record
Leggyorsabb közúti modellek a Nürburgringen
Autó Idő Versenyző Dátum
Porsche 911 GT2 RS 6:47.25 Lars Kern 2017. szeptember 20
Lamborghini Huracán LP 640-4 Performante 6:52.01 Marco Mapelli 2016. október 5
Porsche 918 Spyder 6:55 Marc Lieb 2013. szeptember 4
Lamborghini Aventador LP 750-4 Superveloce 6:59.73 Marco Mapelli 2015. május 18
Dodge Viper ACR 7:01.3 Lance David Arnold 2017. szeptember 1
Nissan GT-R Nismo 7:08.679 Michael Krumm 2013. szeptember 30
Mercedes-AMG GT R 7:10.92 Christian Gebhardt 2016. december
Gumpert Apollo Sport 7:11.57 Florian Gruber 2009. augusztus 13
Dodge Viper ACR 7:12.13 Dominik Farnbacher 2011. szeptember 14
Porsche 911 GT3 7:12.7 Lars Kern 2017. május 4
Vans at the Nurburgring
Említésre méltó köridők
Autó idő Versenyző Dátum
Leggyorsabb SUV      
Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio 7:51.7 Fabio Franca 2017. szeptember
Leggyorsabb gyári ferdehátú      
Seat Leon Mk3 Cupra 7:58.4 Jordi Gene 2014. március
Köszönjük, hogy benézett      
Volkswagen Lupo GTI 9:09 Daniel Schwerefeld 2002. szeptember 29
 

Galéria: Nürburgringi próbálkozók